Ma reggel arra ébredtem, hogy pihent vagyok és 30 éves. Mivel kevés fontosabb dolgot tudok elképzelni mint a szerelem és a gyerek, tegnap direkt nem csináltam számvetést, mert nem lenne igazságos és időszerű sem. Ugyanis a szerelem mellett sok mindent fel tudok mutatni, pl a bérletemet,viszont nincs még gyerekünk. Abban a tudatban, hogy talán még nem késtem le semmiről, kisétáltam a fürdőszobába és rendbe hoztam magam. Szokásommal ellentétben ma laza sminket tettem fel, semmi kihívó, nehogy így elmaszkírozva a portán feltartsanak. Az évszaknak megfelelő zubbonyt öltöttem és úgy döntöttem, hogy bár korom indokolttá tenné, eltekintek a titokzokni viselésétől. A ragyogóra suvickolt és mellmagasságban elhelyezett sütőben megnéztem magam és engedélyt adtam a TU-154-nek a felszállásra. Life must go on-gondoltam.

Hál' istennek 9 előtt 5 perccel már az irodában voltam. Nagy szerencse, ugyanis a kis görög deputtyom már bent volt. Puszikkal köszöntött és kérte a távolléte alatt elkészült névjegykártyáit. Nagyon helyes ember, jópofa családja lehet. Ezt abból gondolom, hogy az asszonyka üzenete a következő volt. " Let him know that the key is on the veranda under the brown cussion". Én átadtam, ha ezek után nem jut be,akkor nem tudok mit tenni. Vittem a népeknek bentre somlóit. Nagy sikere volt és erre való tekintettel Töki megismétli. Maradt még egy kicsi de azt Radjid szüleinek tartogatjuk.