Ma már oldottabb volt a hangulat a csavargyárban. Nem 100-as, de alakul. Kérdés, hogy B-vel akarunk-e még energiát feccölni, törékeny kapcsolatunk ápolásába. Majd eldől.
Ma, a naptárra nézve tudatosult bennem, hogy mi a pálya. "1 hónap van Gabó vazze, és kész". Azonnal összedobtam a hosszú hetekkel ezelőtt említett to do listet, és sokkolt az eredmény. Ha rontom kettővel, akkor sem lehet ezt mind kivitelezni. Ráadásul úgy, hogy június 10-ig dolgozom. És ezt most kivételesen nem én basztam el. Erre azért büszke vagyok. Na lássuk, mire jutottam eddig.
-
Töki útlevelét meghosszabbíttatni (tom, hogy jó a személyi is, de nyugodtabb vagyok, ha útledérrel jön)
-
a lányokba chip ültetés, + útlevél.
-
Kéne lakást is találni ott kint
-
Meg bérlőt itt bent
-
Valami félteher gépjármű, amibe betesszük a gépeket, könyveket, némi rongyot és a fikuszt
-
hogy Tirpi 19-én elindulhasson velünk
-
további, min. 1 szponzor, mert az a parám, hogyha nem lesz nálunk minimum egy misi, akkor éhen döglünk
Durván ennyi. Az idő ketyeg, az agyam kattog. Már minden 70 alatti ismerősömet mozgósítottam, de így is fosok, hogy mi lesz.
Jules ma érdekes személyiségfejlesztő gyakorlattal próbálta bennem oldani a bizonytalanságot. A gyár folyosóján megállt velem szemben kb 15 méterre, és azt mondta induljak el felé csukott szemmel, majd ő szól, ha megállhatok. Mentem, csak mentem és elbizonytalanodtam. Aztán a második nekirugaszkodás jobban ment: a negyediknél már teljesen bíztam benne. Vagy magamban? Azért volt fokozott a parám, mert ha csukott szemmel "nekihajtok" pálcika testének, esetleg ráesem, akkor meghal.
