Vannak fájó dolgok, amin az ember felül tud kerekedni, de elfelejteni csak nehezen,vagy egyáltalán nem. Persze el lehet azon is gondolkodni, hogyha nem történik meg, akkor nem indítja el újabb, fontosabb és sokkal jobb események sorozatát. És felmerül a "mi lett volna ha" kérdés is. Nos egy ilyen, most már egyáltalán nem fájó emléket, a volt főnököm okozta. 5 évig egy aranybányában dolgoztam. Nem volt megszakadós, viszont az akkori viszonyokhoz képet talicskával toltam haza a pénzt. Elég komoly összefonódások voltak a bányában, gondolok itt arra, hogy a fontosabb pozíciókat többnyire külföldiek, vagy valakiknek a valakijei töltötték be. De érdekelt is ez engem, amikor vájárként is jól kerestem! Na itt volt nekem egy brigádvezetőm, akiről utólag is csak azt tudom mondani hogy egy igazi magának való, b***tlan nő volt, nevezzük BK-nak. Mindenkire irigy, féltékeny etc. Mindezek ellenére, az 5 év alatt csak egyszer konfrontálódtunk, viszont akkor erről feljegyzés készült, melynek egy példányát a fájlomba is lefűzték. Akkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, gondolván, hogy aki ismeri a macát, tudni fogja, hogy az egész egy műbalhé és erőfitogtatás. Lényeg, hogy a bánya tulajdonosa nagy lépésre szánta el magát és 3 éve bezárta a bánya már feltárt részeit. Ennek következtében kevesebb vájárra és kevesebb brigádvezetőre volt szükség. Az eljárás korrekt volt, ugyanis fél évvel előtte informáltak minket, összesen 15 alkalmazottat, köztük BK-t is. Gondoltam, hogy 5 év, a bányában szerzett komoly tapasztalattal majd mindenki meggebed, hogy engem alkalmazhasson, ezért bátran jelentkeztem a házon belül más brigádokhoz. Úgy alakult, hogy mindig bent maradtam az utolsó két jelölt között, aztán mégis a másikat választották. 3 próbálkozás után gyanút fogtam, és kezdtem elfogadni, hogy létezhet élet a bányán kívül is. Amikor a felmondási idő feléhez értünk BK egy nap a szobájába hívatott. Azt mondta, hogy szerinte én már nem vagyok motivált, nem úgy végzem a munkámat ahogy addig, és döntsem el, hogy mit akarok. Kaptam egy nap gondolkodási időt,de azonnal sejtettem, hogy mire megy ki a játék. Egy felmondását töltő alkalmazottat már nem lehet kirúgni, így azt gondolta én állok fel a 6 hónap lejárta előtt. Másnap visszamentem hozzá és közöltem maradok, amíg a felmondási időm tart. Meglepte, mert azt gondolhatta ráparázom a dologra és elmegyek. Ekkor fel kellett nyitnom a szemét és elmagyarázni neki, hogyha azt akarja, hogy lelépjek, akkor a végkielégítésemen felül ki kell fizetnie azt a három hónapot is, amíg még dolgozhatnék. Ezt a vereséget nem viselte és megrogyott. Csak azért, hogy neki legyen igaza, és még utolsó beosztottként diszponálhasson felettem, komoly költségekbe verte a bányát és eltávolíttatott. Én az első sokk után megtanultam élvezni a helyzetet. Nem kellett bányásznom, a fizetés jött, és közben még taníthattam is. Az ezt követő közel egy éves nyomorról most nem beszélek. BK egy utcára lakik tőlünk, de szerencsére az elmúlt 3 évben talán ha háromszor összefutottunk. Hogy miért írtam le mindezt? Rém egyszerű az oka. Ma reggel szembejött velem az utcán, és persze ismét úgy üdvözölt, mintha semmi sem történt volna. Vannak pillanatok az életemben amikor kénytelen vagyok elfogadni, hogy az adott szituációk kialakítását "valaki" intézi.

BK: Hello Sz.... (sosem szólított a keresztnevemen, de senkit sem) Képzeld költözöm!

Én: nahát, te is?
BK: Aham, vettem egy lakást, 2x akkora mint a mostani (27m2) És ti?
Én: Mi Brüsszelbe, ott kaptam állást Július 1-én kezdek.

Innentől kezdve teljesen érdektelen a párbeszéd. Lehet, hogy gyermekded, de jólesett. Igen , kapd be BK! Vannak még bányák.