Most, hogy ilyen nagyon rákattantam a Brüsszel projectre, gondoltam érdemes egy próbát tennem fonalas lánynál is, a dolgok állása, az állás dolgai kapcsán. Szerencsére a köztünk lévő nexus már lehetővé teszi, hogy inkább baráti legyen a levél, mint hivatalos. Megfogalmaztam hát, négysoros, érdeklődő levelemet, melyre azonnal jött a válasz, autoreply formájában. Így állnak most az én dolgaim. Ugyanakkor Töki brüsszeli lehetőségei bővülni látszanak. Eddig egy internetes fórum oldalán vadászgattunk neki babysitter állásokat, így jutottunk el Sz.Á. , kint élő fogorvoshoz, aki gyermekei mellé keres valakit, akinek lehetőleg van kocsija. Tökinek természetesen nincs, de a hirdetésben szereplő "lehetőség szerint autóval rendelkező" felhívás, nem tűnt elég kirekesztőnek, így írt neki. A röviddel ezután megkapott válaszból viszont, már egyértelmű volt, hogy a kocsi fontos dolog. Itt akár vége is lehetne a történetek, de nagy meglepetésünkre a hölgy volt olyan segítőkész, hogy megadja egy ottani ismerőse elérhetőségét, aki történetesen éttermet üzemeltet, és épp shéfet keres. Töki ma fel is hívta a pasit, akit persze felvillanyozott a jelentkezése. Tekintsük pozitívumnak, hogy az étterem júliusban végig zárva van, így becsült érkezésünket követően nem kell azonnal munkába állnia. Ha minden összejön akkor addigra el is tudja intézni a hivatalos papírokat.
A leginkább idegölő ebben az egészben az, hogy nem tudom mikor kell menni. Az idő pedig közeleg. A jó dolgok mindig egycsapásra történnek velem, csak félek most nem leszek menetkész amikor beüt. Mégsem lehet egy 10 éven át építgetett kis életet egyszer csak itt hagyni, mintha nem is lett volna. Vagy igen? Elgondolkodtam, hogyha csinálunk búcsúbulit kb mennyien lesznek ott, és ki lesz közülük a barát. Lássuk, ki az akin az irigység egy aprócska jelét sem tapasztaltam. Vagy azért mert nem volt, vagy azért mert nem vettem észre. Bee, Fraque, Roló és Saajt a kezdetektől szintén örült. B kolléganőn sem tapasztaltam az irigység legapróbb jelét sem. Tudom, hogy hamarosan Ő is követ ezen az úton. Tirpi szintén, a tőle megszokott őszinte lelkesedéssel viseltet irányunkban. J 1-ről és J 2-ről már nem merném ugyanezt állítani. Érdekes módon J1 a hír hallatán azonnal külföldi állásokat kezdett keresni. Persze nem ebből érzem, hogy az öröme nem őszinte. J2-pedig ugyanazzal a közönnyel konstatálta a hírt, mintha azt mondtam volna lemegyek a közértbe 1 kg kenyérért. Hát ez a baj. Az nem, hogy én mindezek ellenére ugyanúgy szeretem őket mint eddig. Én képtelen vagyok úgy váltani, mint a sorompó. Tudomásul veszem, rágódom rajta, nem is kicsit, aztán majd hagyok magamból újra hülyét csinálni, mert tudom, hogy az elsők között lesznek akik bejelentkeznek majd látogatni. Egy dolog megnyugtat. Töki mindig ott van velem, hogy jobb belátásra bírjon, amikor épp valami baromságot készülök elkövetni. 2 éve amikor a legjobbnak hitt gyermekkori barát, egyik napól a másikra kiszállt az életünkből, azt hittem egy életre megjegyeztem a tanulságot, és közben mégsem. Haver legyen sok, de barát csak néhány.
