Amikor napközben véletlenül alszom, akkor mindig ez a vége. A yahoo canastájában már többen szarrá vertek, elolvastam az összes blogot, verbálisan zaklattam az egyik tulaját is, és még mindig nem tudok aludni. Ilyenkor, ha mégis lefekszem megmagyarázhatatlan és rém kellemetlen bizsergést érzek, olyan mintha mindenem zsibbadna és viszketne egyszerre. Nem marad más, gondolkodom. Például azon, hogy egy hónap telt el azóta, hogy megjártam Brüsszelt, 27 nap azóta, hogy felajánlották az állást, 19 nap azóta, hogy megjött az orvosi vizsgálat eredménye és 14 nap a hivatalos ügyintézés megkezdése valamint az utolsó e-mail óta. Mi a franc tart ilyen sokáig? Mi van, ha meggondolták magukat és mégsem én kellek? És ha egyszer végre mégis itt dördül a startpisztoly, akkor majd 2 nap alatt kell felszámolnom az itteni életem, vagy mi a fax? jelenleg legnagyobb félelmeim egyike az, hogy nem fogom tudni magammal vinni lakásunk díszét az 150x112-es Bosch képet, azaz puzzlet. Amit szerintem majdnem ugyanannyi ideig rakhattunk, mint ameddig a mester festette. Káprázatos darab és szeretném, ha velünk lenne.
