Van az úgy, hogy 6 napba annyi élmény sűrűsödik, hogy képtelenség szavakba önteni, de bátran állíthatom, hogy a hazalátogatásom 2 fő célja - hogy meglepjem anyámat, valamint, hogy augusztusig kicsit feltöltődjek- megvalósult. A tervezett találkozásokba vegyült sok spontaneitás, aminek természetesen megvolt a varázsa. Tyúkkal pl biztonságos kávézást terveztünk, végül kóser szilva és menzasör lett a menü, no meg isteni beszélgetés, nagy röhögésekkel és fikázással.  Megismerkedtem a guruval is, ami gyönyör a szájnak de sajnos szállíthatatlan. Aztán ott volt a káprázatos ebéd  és egy fél délután Anna teraszán, amit majdnem keresztülhúzott ugyan gázolóm, Ms Sanchez de nem sikerült neki. A kubai asszonynak köszönhetően lett teljes hasi ultrahangom, ami előtt viszont sem enni, sem inni nem lehetett és ez egy kicsit megnehezítette a közös kávézást Eszterrel, de csak ami az ivás részét illeti.

Ivásról jut eszembe. Rövid idő alatt  törzsvendégek lettünk a szomszédban lévő, sznob bárban, ahol rajtunk és a személyzeten kívül semmi természetes nem volt, viszont ez épp elegendő volt ahhoz, hogy kellemes estéket töltsünk ott. Voltak vállalható és vállalhatatlan pillanataim. Nyuszi szerint ilyen volt az is, amikor a vendégek között felfedezte az Etna tulaját én pedig méltattam a lasagne minőségét, viszont hozzátettem, hogy a szilikonmellű lányok lehetnének gyorsabbak...

Békésen, időmilliomosként sétáltam a Deákon a villamos felé, hogy odaérjek egyik találkozómról a másikra. Türelmes gyalogosként vártam a zöldet és amikor váltott, komótos léptekkel indultam volna a másik oldalra, de az első lépés után elakadtam egy szép zöld, autóban és hatalmas csattanással pattantam le az oldaláról. Elütöttek. Nincs rutinom ilyesmiben, de amikor láttam, hogy a hölgy tovább szeretne haladni , akkor feltéptem a merci ajtaját és nyomdafestéket nem tűrő hangnemben, tökéletes angolsággal küldtem el az anyjába. Nem érdekelt, hogy az anyám lehetne. Dühített, hogy keresztülhúzta a programomat, hogy elszakadt a blúzom, de legfőképp attól akadtam ki, hogy csak egy tized másodpercen múlt, hogy nem alatta végeztem. Amikor  mindezt tudatosult hihetetlen sírógörcs jött rám és a zebra mellett összekuporodva zokogtam.

Álltak még a lámpánál rajtam kívül és mind látták, hogy mi történt, mégis csak egyetlen hölgy akadt, aki a segítségemre sietett. Valaki a mentőket és a rendőrséget is kihívta. Előbbieket villamosos gázoláshoz, utóbbiakat karambolhoz, de mindkettő közel fél óra várakozás után érkezett csak meg. Láttam a mentőorvos szemében a csalódottságot, hiszen végtagok összenyalábolásra készült, helyette pedig kapott egy alhasi sérülést, ami nem tűnt komolynak. Kettőt nyomott rajtam, majd  miután nem panaszkodtam különösebb fájdalomra, utnak eresztett egy algopyrin ampullával, amit aztán húzóra letoltam.

Miután megittam a cuccot, felhívtam Annát, hogy nem fogok odaérni, mert elütöttek, ő pedig azonnal értem jött.  Oltárit ebédeltünk és a  kellemes délután végére már csak az alhasi fájdalom és a szakadt felsőm emlékeztetett a multikulti eseményre, amikor is egy osztrák rendszámú merciben utazó, brazil fekete nő, a Deák téren elüti, a Belgiumból meglepetés szerűen itthon tartózkodó Zsabókát érkezése után alig 24 órával.

A reggeli rutin rettenetesen unalmas, de ez így természetes. Elhallgattatom az ébresztőórát, hogy ugyanabból a lendületből bekapcsoljam a  Fun (fön) rádiót. A kávé békésen csordogálva megtölti a bögrét én pedig álmos szemekkel dobom a jégkockát bele, amely szolíd pukkanással reagál a forróságra, viszont azonnal fogyaszthatóvá teszi. Ébredezem. A mosogatóban az előző este maradványai. Két pohár és két bögre. Kelletlenül, robot-szerű mozdulatokkal elmosom őket és közben az ablakon át nézem, ahogy a nagy családi autókban útnak indul a szomszédság. Hétfő van. Hamarosan felbukkan a kukás autó is, hogy a kertkapukban felhalmozott  és éjjel a az éhes macskák által megszaggatott kék zsákokat elvigye. A Pottardon járhatnak a zajból ítélve, de ma nem kell kétségbeesetten utánuk rohannom a mi zsákunkkal, mert Töki még előző este kivitte. Az utolsó kortynál tartok, a bögre által ejtett foltot törölgetem a pultról, amikor megakad a szemem ezen. Én is, és nem csak azért,  mert tudja, hogyan űzze el az unalmas, rutin-szerű reggelt...

A legédesebb romantikus film, amit az utóbbi időben láttam.

Valljuk be, amíg nem kezdett pöfékelni, mint egy gyárkémény, a legtöbben azt sem tudtuk, hogy létezik. Simán tudtam volna élni a tudás nélkül továbbra is, de nem így alakult. Éppen ezért az jutott eszembe, hogy ki lehetne írni egy pályázatot, fiatal és mindenre elszánt innovátorok számára, hogy csináljon már végre valaki egy rohadt kupakot ennek a vulkánnak a tetejére, vagy zárják el! Haza akarok menni!!! Úgyhogy szerda reggelig ezt meg kéne oldani...

Jövő pénteken egy meghívásnak eleget téve én is ott leszek a szigeten. Kérdés, hogy melyiken?! És nem szoktam szmájlizgatni, de most nagyon kell, folyamatosan és szívből...

Csak virsli klasszik. Kíváncsiságból belebújtam a jelmezbe (kosztüm), amiben az első állásinterjúra jöttem ide. Már nagy. De ami könnyeket csalt a szemebe, az mégiscsak az, hogy a rendes vérkeringés érdekében évekkel ezelőtt az ékszerdoboz mélyére került karikagyűrűm és a nagyanyai brill örökség akadálymentesen húzható fel és le. És ez jó nekem.

Megvan az az érzés, amikor tudod, hogy veszély közeleg, de képtelen vagy beazonosítani a forrását? Kb. egy hónapja kezdődött, amikor odahívott a gépéhez és azt mondta: "mutatni akarok valamit" és úgy is tett. Abban a pillanatban tudtam, hogy a veszély testet öltött. Nem nagy kiterjedésű, alig több, mint 10 kg, de legyőzhetetlen és  beköltözik, csak idő kérdése. Az idő pedig eljött. Tegnap este ugyanis átvette otthon a megbízott és augusztusig őrzi, hogy aztán a múlt szerdán vásárolt Shrek3 megnövekedett  csomagtartójában hazahozzuk és elfoglalja méltó helyét az állványon.

ps. azt mondta könnyebben kezelném a helyzetet, ha nekem is lenne egy hasonlóan költséges hobbim. Javaslatokat várok... Ugyanitt Hivox Capreolus előerősítő és Scrofa-S végfok eladó.