A reggeli rutin rettenetesen unalmas, de ez így természetes. Elhallgattatom az ébresztőórát, hogy ugyanabból a lendületből bekapcsoljam a  Fun (fön) rádiót. A kávé békésen csordogálva megtölti a bögrét én pedig álmos szemekkel dobom a jégkockát bele, amely szolíd pukkanással reagál a forróságra, viszont azonnal fogyaszthatóvá teszi. Ébredezem. A mosogatóban az előző este maradványai. Két pohár és két bögre. Kelletlenül, robot-szerű mozdulatokkal elmosom őket és közben az ablakon át nézem, ahogy a nagy családi autókban útnak indul a szomszédság. Hétfő van. Hamarosan felbukkan a kukás autó is, hogy a kertkapukban felhalmozott  és éjjel a az éhes macskák által megszaggatott kék zsákokat elvigye. A Pottardon járhatnak a zajból ítélve, de ma nem kell kétségbeesetten utánuk rohannom a mi zsákunkkal, mert Töki még előző este kivitte. Az utolsó kortynál tartok, a bögre által ejtett foltot törölgetem a pultról, amikor megakad a szemem ezen. Én is, és nem csak azért,  mert tudja, hogyan űzze el az unalmas, rutin-szerű reggelt...