Ha ez segít:a hétvégén osztálytalálkozón voltam-20 éves általános iskolai.Napokig nem aludtam elötte,hiszen nekem sincs nagyon tele az a bizonyos asztal:a középiskolás találkozóra viszont már el sem mennék(elit iskola,gazdag szülők,én meg űbercsóró,szülők nélkül)Olyan felszabadító érzés most hogy tudom nincs min szégyenkezzek és nem az asztalok a fontosak! Szerencsés vagyok,egészséges,élek-van kiért.Ez a lényeg ,nem az hogy mutogassak bármit. Szerintem erre már Te is rájöttél:nem kell megfelelni olyan elvárásoknak,amit Te nem vársz el. Szép hétvégét! Üdv:Kata

Lökött vagy. Nem elért cél a munkád? Ezt karriernek nevezik. Vége majd akkor lesz, ha megkapod a nyufigtól a bumácskákat, hogy holnaptól nyugdíjas vagy. Felnőttél, férjhez mentél, szeretetben éltek. Sorolhatnám. És mindenért, amit elérünk, feláldozunk valamit. Karmapontok, bébi!!!

@Házisárkány, értem én hogy az általad felsoroltak a legfontosabbak, de még mindig az a kérdés, hogy az ezek elérése, vagy az arra való törekvés nem a világ legtermészetes dolga-e? Ergo nem kerülnek az "asztalra". @Szemtelen Tyúk, nem volt cél, egy spontán ötlet volt, hogy nekimegyek a teszteknek. Gondolod, hogy két évet szántam volna ilyesmire? Nekem a "letevés" valami sokkal kevésbé földi dolog. De lehet, hogy rossz nyomon járok.

...ha így vesszük,akkor mindenképp az asztalra-de csak a miénkre és nem tartozik másra- kerül,hogy törekszünk.... ....szerintem meg csak újabb ok arra,hogy aggódjunk valamiért...

Jó, de azért valamiféleképpen céllé vált. Asszem amikor odaérünk, akkor döbbenünk rá, hogy ott vagyunk. Ez kissé Micimackós, de biztosan érted.

Ok, mondjuk, az utat úgy élem meg, hogy a végén majd leteszek valamit. De abban a pillanatban, amikor célhoz érek az "út" már nem tűnik nehéznek, hisz végigjártam. Szóval a teljesítményt is úgy értékelem, hogy "rutin" és nem asztalra való. Belevágtam, megcsináltam, mi ebben a nagy deal ? Érted? Ja és ne gyertek azzal, hogy önértékelési parám van :)

Ez mindig így van, kezdve a kelkáposztafőzelék megevésével a diplomán át egészen az űrutazásig. Odafentről már nem olyan nagy ügy, sőt hétköznapi, normális.

azt akarod mondani, hogy minden tevésnél eljön a pont, amikor egy pillanatra alá kell képzelnem az asztalt? De tényleg csak egy pillanatra.

Aha. :)

Amikor elégedettséget érzel, na az az asztalod.

"Most itt vagyok, maholnap 35 évesen és az az "asztal" ahol az én letevéseimet gyűjtik, szerintem üres." nincs bennem ártó szándék, konstruktív vagyok, még az ékezeteimet is elővettem. a mondat úgy indul, hogy én. ez kitart a kormeghatározásig, aztán jön az asztal keret, aztán az "ők" rész, végül a szerintem bizonytalanság. ez egy olyan dolog, hogy nincs sablon-asztal. persze, az ember folyton figyeli a környezetét, méreget, talán öntudatlanul is, pusztán azért, hogy definiálja magát. mindig a viszonyítási pont keresés, a szomszéd fűje zöldebb, a testvéremnek már van autója, az osztálytalálkozón én vagyok a legcsóróbb, usw. a mihezképestek a többiekhez mérve. az van, hogy van a saját asztalod. nekem is van és a gizinek is és nem hogy a mi kerül rá halmozás benne a hűde pöpec, hanem a hogyan. a hogyan a fontos. ez kezdődik azzal, hogy milyen a te asztalod. milyen eszközökkel kalapáltad össze, mennyi energiabefektetéssel melyik lábat hova szerelted. az asztalra nem kerül semmi, bocs, az asztal szimbolikus jelentéssel bír, materialista körökben csillog, de indulj india felé, meglásd, az emberek a földön ülve esznek. ha van is asztal, befelé épül és ebben nem a befelé a lényeg, illetve csak részben, az épül kiemelendő. minden épülés folyamat. a folyamatok pedig jellemzően nem érnek véget. így ne keresd a mennyiséget, a végén úgyis arcba kapod kilóra, nesze öcsém, ebben a leszületésben ezt teljesítetted. volt ez a csávó, szép életművet hagyott hátra. depisnek tűnhet a felületes szemlélőnek, inkább azt mondanám, realista. voltak rendesen mellélövései, de ez is csak egyéni olvasat kérdése. nem követendő példa, de valamire rájött. http://www.youtube.com/watch?v=5XTNhsaQcKQ&feature=related

rant, bocs, de nem én lennék, ha nem jegyezném meg a pozitív változást, vagy legalábbis az erre irányuló szándékot. Lehet, hogy vetted a fáradtságot és belémolvastál, az is elképzelhető, hogy jobb napod van, vagy csak egyszerűen kellemesebb téma számodra a bénázás és az esendőség. Talán egyik sem, nem tudom, de mindenképp értékelem a hozzászólásod. Az, hogy másoknak mije van már rég nem érdekel, ha másként lenne, akkor fel sem tettem volna a kérdést. Viszont az, hogy rávilágítottál a "hogyan", azaz az út fontosságára, az bejön és tudok azonosulni vele. Nekem pl minden út nehéz, nem azért, mert szándékosan azzá teszem magamnak, hanem mert többnyire ezt adja ki a gép, így ezen az elven bármi, amit teszek "asztalra" kerülhetne. A "csávó" pedig nagy kedvencem, imádom, ahogy a rántottlevesről ír, vagy bármiről . Szóval betaláltál vele.

@Manéla az elégedettség csak annyiban veszélyes dolog, hogy azt érezve könnyedén hátradőlhet az ember. De hazudnék, ha azt mondanám nincs semmi az életemben, amivel elégedett lennék.

"De hazudnék, ha azt mondanám nincs semmi az életemben, amivel elégedett lennék." Hát akkor? Amivel elégedett vagy, az van az asztalon. Rant említette az utat. Így van. Na, az út nem mindegy. Lehet nagy ház, szép autó, klassz biznisz az osztálytalálkozón felsorakoztatva, de ha mindez nem saját erőből, észből van, akkor inkább az asztal alatt van. Az, amit TE teremtettél, na az nagyon ott van az asztalon. Légy büszke arra, amit magad teszel! Mindet tedd az asztalra! Kis dolgokat is. (Még a jól sikerült meggyes pitét is.) Ugye, hogy gyorsan teli tudod pakolni az asztalt?

Állítólag az út a fontos, nem a célbaérés. Francsetudja. Szerintem sokan félünk büszkének lenni a tetteinkre, mert azok csak számunkra nagy dolgok. Ráadásul a büszkeség állítólag nem szép dolog.

Érdekes, hogy a példáknál többnyire a classic csomagot említitek: lakás, kocsi, biznisz. Egyiket sem tenném az asztalra, mert ezek csak eszközök, amelyek persze fontosak a kényelmünkhöz, de amikor majd lemegy a függöny, akkor nem arra szeretnék visszagondolni, hogy ezeket hogyan szereztem meg. Lehet, hogy rant gondolatait továbbfűzve mégis inkább a bejárt utakat tenném az asztalra és nem feltétlenül csak azt, amihez elvezettek.

A célok, főleg ha klasszik célok, rövidebb úton is elérhetők (hitel a kocsira, hitel a lakásra stb.), épp ezért az út a lényeg, hogy ilyen ásványvízáreklám-szerű metaforával éljek.

Naomi, igaz, saját magamból indultam ki, mert én, ha elégedett vagyok, nem hátradőlök, hanem ez inspirál újabb dolgokra, feladatokra. Ha siker ér, az olyan lendületet ad, olyan motivációt, hogy utána kétszer annyira roskad az asztalom.

@Szemtelen Tyúk, pont erre gondoltam, mert mi lesz azokkal a célokkal, amihez nem pénz kell, vagy hitel, hanem valódi értékek?

Hát azok A Célok. A Cél amúgy is mindig szubjektív. Az én Célom neked lehet, hogy nem is Cél, mert érdektelen.

Manéla, a siker vajon abban mérhető-e inkább, hogy mások mennyire elégedettek velünk, vagy sokkal inkább abban, hogy magunkhoz, illetve a korlátainkhoz képest mekkora dolgot vittünk véghez? És ha már itt tartunk, akkor ne hagyjunk ki olyan tényezőket sem mint a szerencse. Mert olykor hajlamosak vagyunk elsiklani egy-egy eredmény fölött, mondván "szerencsék volt"

Mások és saját magunk elégedettsége - mindkettő kell hozzá. Némelykor nem lehet számba venni mások elégedettségét, mert nem tudod számba venni. Ha el tudok egy diáknak magyarázni egy kurva nehéz nyelvtani problémát, és legközelebb már tudja alkalmazni, ott egyedül én vagyok elégedett, neki ez természetes, mert ez a tanár dolga, neki ugyanolyan nehéz minden új tananyag, nem ismeri a különbséget, nem tudja, hogy én abba több energiát tettem bele, több kreativitást, hogy megközelítsem az ő szemszögéből is. Stb.

12: jól van, csak ne állíts be kérlek úgy, mint egyérző embert, mert még elsírom magam.

Várj, most te vagy az ember, aki egyet érez, vagy egy ember, aki érez ?:) Egyébként a sírás jó. Néha ki kell nyitni azt a csapot rant.

Dragasag!(Bocsanat, igy "ismeretlenul" a megszolitasert", de nalam a TE asztalod tele van! Az en hutomon figyelsz, kivandorlo gyanant, miutan megtalaltalak, sokszor megvidamitottad az eletem! Jo ezzel nem lehet dicsekedni, de biztos vagyok benne, h. nem vagyok egyedul. Legutobb az jutott eszembe, ha egyszer Belgiumba jutok, hamarosan, es beledbotlok, en leszolitalak, fura, mert az ilyesmik velem valoban megtortennek! Ne parazz, stabil az az asztal, elbirja, amit ratettek, meg ha neked kisse uresnek is tunik!

Nincs para a drágasággal Suzy. Ha pedig Belgiumba jutsz, akkor ne bízd a véletlenre :)

majd ha megyek, teszünk valamit az asztalra jó? mert az enyém is üres. :-)

@gus hát már te is kezded!? :)) De legyen így, majd akkor leteszünk valamit. Én most leteszem a kávéscsészét az asztalra, aztán becsapódom a kocsiba Tökivel és átzúzunk a szomszédokhoz, hátha a holland nemzeti 11 is letesz valamit ma este az asztalra :)

ooooooo, en is arra gondoltam, hogy a poharakat tesszuk az asztalra. :)

24: az mindegy, a lenyeg, hogy: ne.

Muszáj mindenkinek "letenni valamit" arra a bizonyos asztalra? Muszáj mindenkinek elégedetlennek lennie azzal amit elért vagy éppen nem ért el? Tudom az elégedetlenség viszi előrébb az emberiséget, bla-bla-bla. De nem lehetne csak úgy egyszerűen ÉLNI?.....boldogan?

socawarrior: Hmm. Valóban.

akkor ezt a kérdést valójában socawarior megoldotta, de generált sok száz újat...

The Age Of MILF Porn :D

Erre csak közhelyeket lehet: Az élet egy nagy utazás, és mindig úton vagyunk, az érzés, hogy soha nem teszünk le semmit az asztalra, csak abból fakad, hogy mindig van mit javítani, és újratervezni. Puszi! Legyél elégedett a lépésekkel!