"Figyelj! Tudom, hogy mindig ilyenkor adod fel. Egy hónap környékén, amikor már van látható eredmény, visszaülsz arra hatalmas ülepedre és elégedett vagy magaddal, holott semmi okod rá. Azt is tudom, hogy piszok mód fáj  mindened, gyötör az izomláz, de ilyenkor menni kell tovább. És nem azért írom ezt neked, mert a barátaid nem mondják eleget, hanem mert magadtól kell hallanod. Gondolj csak bele, milyen pazar érzés, amikor reménykedve magadra próbálsz, egy isten tudja milyen indokkal megtartott régi darabot és kapsz benne levegőt, nem a hanyatt fekve próbálod felhúzni a cipzárat nem pattan le a gomb sem és nem repeszti be a fürdőszoba tükrét. Csináld, és attól egy percig se félj, hogy kiröhögnek a parkban futók, mert nem fognak. Inkább gyűjtsd be a melletted elhaladók elismerő pillantásait, ami azért jár neked, mert te akarsz tenni a sertésedés ellen. Indulj!"

Ilyesmivel turbózom magam, azért, hogy ez alkalommal ne bukjam el.