Amikor fürdés után úgy érzi a nő, hogy itt az ideje a szokásos emlővizsgálatnak, akkor nincs mese, meg kell tenni. Én nem értem a végére, mert már a bal tövében egy mandula nagyságú csomót tapintottam. Nem volt pánik, megmutattam J-nek , de ő megrettent. Ekkor már én is. Azonnal telefonos segítséget kértem Zs-től aki három mellrákot küzdött le. Állítása szerint az elsőt egy elszabadult habverő okozta oly módon, hogy bekapcsolva maradt és amikor bedugta, betekerte a mellét. A sztorit egy vacsora keretében ismertette, és a hitelességét igazolta a férje is, arra az esetere, ha mindez önmagában nem lett volna elég mókás. halálos csapás, nem mertünk Tökivel és J-el egymásra nézni, mert azonnal féktelen röhögésben törtünk volna ki. Mindenesetre kaptam telefonszámot egy magyar orvoshoz, akit azonnal fel is hívtam. Optimális esetben egy hónapra előre adnak időpontot, de hallva a kétségbeesésemet tegnap délután fogadott. Nem rák, nem ciszta, semmi komoly. Úgy megnyomkodta, hogy azt hittem helyet cserélnek a szemeim. Mára bekékült, de a krémet, amit felírt szorgalmasan alkalmazom. Zs-még az autóban látni akarta a rendelvényt én pedig a brüsszeli csúcsforgalomban megmutattam neki a macskakaparást. Komolyan mondom, hogy laikus számára teljesen olvashatatlan, de persze ő egyből rávágta: "Igen, ez hormonkrém".
Na most azt hiszem egy ideig megnyugodhatok, hacsak időközben be nem tekeri a porszívó....